Tudod te milyen bánatban élni? Viszonzatlan szerelmed tétlenűl nézni? Tudod te milyen reménytelenűl szeretni? Kit szeretsz csak messziről lesni? Aztán összeomlani, és csak állni... állni, majd őt egy életen át hiába várni.

Szállj el galamb egy messzi helyre, súgj valamit egy fiú fülébe. Súgd meg neki, hogy sosem feledem, és hogy egyedűl csak őt szeretem.

Nem érdemes szerelmesnek lenni, virrasztani sok-sok éjszakát, nem érdemes könnyet ejteni, hisz minden nyár úgy is tovaszáll. Nem érdemes levelet írni, hiába könny és vallomás. Nem érdemes szerelmesnek lenni, hisz a vége úgyis csalódás.

Mi haszon tagadni, régóta szeretlek, könnyeim titokban csak érted peregnek. Hányszor kértem Istent: engedd, hogy feledjem, de azt a választ kaptam: téged kell szeretnem!

Mit is mondhatnék? Kívánlak kedvesem! Azon az éjszakán mindketten nedvesen fekszünk az ágyban, csókoljuk egymás testét, feltöltjük élettel, s ha ez megtetszik, csináljuk mégegyszer!

Kis szobádba este ha lefekszel, gondolatod olykor messze téved. Kispárnád magadhoz szorítod, s akkor veszed észre, hogy nem vagy igazán boldog. Megsúgom, de ne haragudj érte: minden barátságnak szerelem a vége.

Akkor lettem boldog mikor rád találtam, ragyogó szemed ha kacagni láttam. Akkor lettem boldog ha rád nevettem, kacagó ajkadnak örök rabja lettem. Amióta neved lett az imádságom, csöndes éjszakákon boldogabb az álmom.

Szerelem, vágy és fájó könnyek, az emlékek édesbúsak, sötét éjszakákon előjönnek. Mert kínzó nappalokon hiába is feledlek, az álom visszahoz, mert még mindig szeretlek.

Ha rám nézel egy mosolygó arcot látsz bennem, de közben belűlről ezer darabra szakadt lelkem. Azt hittem elfelejtelek, s szép szavaidra nem vágyom, mégis ha lehunyom a szemem csak a te arcod látom.

Adjon hitet, hogy: SZERETLEK.
Legyél boldog, elég ha én szenvedek.
Jegyezd meg, hogy: AKARLAK,
Önző vagyok, ezért csak magamnak.

Közeleg az éjszaka, eljön az álom, de én most mégis máshova vágyom. Fellegekbe szállni, mint madár szeli az eget, bajban és örömben ott lenni veled!

Ha őrangyal lehetnék intézném sorsodat. És te lennél a világon a leges-leg boldogabb!

Azt akarom, hogy halld: MEGÖL A HIÁNY! Azt akarom, hogy tudd: ez nem az én hibám. Azt akarom, hogy érezd: sosem feledlek. Azt akarom, hogy elhidd végre: SZERETLEK!

Sosem értettem, hogy hajnalban a madarak mitől olyan boldogok. Mostmár tudom, most, hogy így rád gondolok.

Minden vágyam együtt lenni veled, csókolni a szád, nézni a szemed. Szeretnélek úgy, ahogy csak lehet, érted tenném és mindig csak veled.

Néha rám gondolsz és tudod, hogy messze vagyok. Csak bízzál bennem, mert én is rád gondolok. Utam bármerre is vezet, az én szívem mindig csak téged szeret.

Ha van egy szív mely érted dobban, szeresd őt mindenkinél jobban. Mert ki tudja lesz-e idő, mikor fáj a szíved érte de már késő!

Nem tudok aludni, remeg a szívem, hiányzik, hogy kezed kezemhez érjen. Riadtan ébredek: merre vagy, hol lehetsz? Megnyugszom, csak mond, hogy szeretsz.

Ha lemegy a nap és feljön a hold, valaki a távolban rád gondol. Nézi az eget, és reméli, hamarosan melletted lehet.

Tenger partján a víz és homok, így együtt szép e két dolog. Együtt vannak, ölelkeznek, minden percben szeretkeznek. Álmomban én homok lettem, s tenger vizében rád leltem.

Szeretnék az álmod lenni, alvásodat megédesíteni. Szeretnék pilláidon minden éjjel megpihenni, s álmot hozó csókjaimat ajkadra lehelni.

Ha tényleg úgy érzel irántam, ahogy elmondtad, kérlek légy óvatos a szívemmel. Elviheted, csak ne törd össze. Mert az egész világ összedőlne.

Ha a szívem akkora volna mint a világegyetem, akkor sem volna elég hely benne, hogy beleférjen mindaz a szeretet, amelyet irántad érzek.

Ha látnád szemem csillogását, ha hallanád a szívem dobbanását, tudnád mit érzek irántad, éreznéd, hogy mennyire imádlak.

Esőcsepp hull rám, könnycseppem társra vár...mosd el az út porát, nem baj ha fáj, nyár este volt, mikor forrón átkarolt, a szívemhez szólt, s csak csókolt... De vége már, a vágy messze jár, neki elmúlt az érzelem, mert benne sohasem volt szerelem...

Úgy szeretnék végre találkozni véled, két szemedbe nézni, megfogni a kezed. Elmondani mennyire hányoztál nekem és megkérdezni: miért csinálod ezt velem?

Mikor szíved azt dobogja, hogy látni szeretnél, de te már a közelembe nem lennél... gyere a temetőbe ahova engem temettek, ott majd egy kismadár suttogja helyettem: szeretlek. De ne fájjon, hogy már nem lehetek veled... jusson eszedbe, hogy azért van, mert hittem neked...